LAKÓHÁZ

BALATONSZEPEZD

Tervezés éve: 2010.
Megvalósulás éve: 2012.

Tervező: Paládi-Kovács Ádám DLA
Munkatársak: Szilágyi Balázs

Statika: dr. Hortobágyi Zsolt
Gépészet: Szalóky László
Villamosság: Gali Csaba

Fotó: Oravecz István

Tájolás, elhelyezkedés
A ház a Balaton északi partján lévő domboldalban épült, jó kilátással a tóra. A telek enyhe lejtése lehetővé tette a teraszos beépítést, ahol az épület a helyi előírások szerint az északkeleti oldalhatárra került. Az épület a kert felé kinyílik, ezáltal a lakószobák, a nappali-étkező, délkeleti, illetve délnyugati irányú tájolást kaptak.

Az épület ismertetése
Az épület egyszerű tömegét bontott vörös téglával burkoltuk, melyet a födémek szintjében végig futó fehér vakolt csíkok szakítanak meg, végül a házat felülről egy sötétszürke cseréppel fedett magastető zárja le. A nyílászárók szürkés-zöld fa ablakok és ajtók. A ház utca felőli kétszintes, viszonylag zárt tömege lehatárolja a belátást a belső kertre, míg az épület kert felőli lakószárnya az északkeleti kerítéssel párhuzamosan fut, így a telek közepén egy nyugodt belső lakókert alakulhatott ki, amelyet délnyugati oldalról a sütögető („nyári konyha”) nyitott tömbje határol, megnyitva a kilátást a Balaton felé. Az épület szobái erre a belső kertre nyílnak, szoros kontaktust tartva a környezettel. A nappali és a szobák előtt végigfutó gádor napvédelmet ad a nagyméretű üvegfelületekkel megnyitott helyiségeknek. A nappali-étkező méretes üvegfelületei összekötik a belső és külső tereket, egybemosva a bent és kint érzését. A terasz felett a födémből kinyúló tető nyugodt, védett helyet biztosít a kint ülőknek. Az étkezőből induló, északi oldalon lévő közlekedőről nyílnak a lakószobák és a fürdő, a szobák közvetlen kapcsolatban állnak a kerttel. A ház emeleti részének szintén nagyon egyszerű a tervezési képlete. Az emeletre felvezető lépcső a kertre tájolt lakószobák közlekedőjében
folytatódik. A lakószobák előtt végig futó fedett erkélyről tiszta kilátás nyílik a Balatonra. Az épületet határoló külső falazat légréssel ellátott téglafal, mely télen-nyáron kellemes közérzetet biztosít a bentlakóknak, rásegítve mind a hűtésre, mind a fűtésre, jelentősen csökkentve ezzel a ház energia igényét.