STÚDIÓ
A PALÁDI ÉPÍTÉSZ ÉS MÉRNÖK KFT– 1997-ben történt alapítása óta folyamatosan működő tervezőiroda, célunk, hogy a tervezői munka során, gyorsan és magas színvonalon teljesítsük megrendelőink tervezéssel kapcsolatosan felmerülő igényeit. Munkáiban keresi a kihívásokat, amelyhez kiváló partnerekre lelt Megbízóiban.
A PALÁDI ÉPÍTÉSZ ÉS MÉRNÖK KFT. tevékenységét elsősorban generál tervezőként végezi, így munkánk az építészeti tervezés mellett, kiterjed statikai, gépészeti és elektromos tervezés minden területére. Feladatvállalásaink között szerepel a tervezés mellett a műszaki szakértés és a műszaki ellenőrzés is. Fontosnak tartjuk, hogy a tervezés első lépéseitől végig kísérjük projektjeinket az építkezés befejezéséig. Törekszünk arra, hogy a társtervezőkkel rugalmasan és hatékonyan együttműködve megbízóink számára minél teljesebb szolgáltatást nyújtsunk, s már az igények felmerülése pillanatában tanácsadással segítsük döntéseiket, majd a tervezés folyamán a szakmai szempontok érvényesítése mellett az erőforrásokkal a lehető leghatékonyabban gazdálkodjunk.
A PALÁDI ÉPÍTÉSZ ÉS MÉRNÖK KFT. egy kreatív, lelkiismeretes csapat, amely az építésztervezéshez szorosan kapcsolódó területeken 20-30 külső munkatárssal/társtervezővel dolgozik együtt. Cégünk az elmúlt években folyamatosan eredményes volt, megbízható, pontos és hatékony munkát végezve megbízóinknak. Partnereink között jelentős arányt képviselnek azok a megrendelők, akikkel régi munkakapcsolatban állunk, így cégünk több tervezői területen is elmélyült szaktudással rendelkezik.
Paládi-Kovács Ádám DLA
A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki Karán építészmérnöki diplomát kapott, ezt megelőzően BME Építőmérnöki Karán szerkezettervező mérnökként végzett. 1992-ben egyiptomi kutatóösztöndíjat nyert, hazajövet 1994-2002 között a BME Magasépítési Tanszék egyetemi tanársegédje, majd adjunktusa lett, közben Németországban az F.L.L. Architekt Büro-nál építésztervezőként műemléki felújításokban és lakóház tervezésekben vett részt. 1997-ben megállapította a Paládi Építész és Mérnök irodát és 2000-től mesterével Hőnich Henrikkel közel 15 évig dolgoztak együtt. 2002-ben építész vezető tervező minősítést kapott. Munkáikban lakóházak, ipari épületek, középületek mellett számos tervpályázat eredményes résztvevője. 2014-2017. között a Breuer Marcell Doktori Iskola hallgatója, ahol doktori fokozatot szerzett. Jelenleg a Budapesti Műszaki Egyetem, Építőanyagok és Magasépítési Tanszék docense és a Paládi Építész és Mérnök iroda vezetője.
- Diplomadíj, 1996. Magyar Műszaki Haladásért Emlékplakett, 2013. Minőségi csarnoképítésért, Csarnok Nagydíj, 2014. Év irodája, Design Díj, 2020. Év Irodája Díj, 2021. Budapest Főváros Nívódíja, Dicséret. 2022. Építőipari Nívódíj, dicsérő oklevél, 2022. FIABCI Hungarian Prix Excellences Award, különdíj.
2019-ben a RTF Rethinking The Future, nemzetközi építészmagazin a Paládi Építész és Mérnök irodát Budapest legjobb 35 építészirodája közé választotta.
PALÁDI-KOVÁCS ÁDÁM DLA
építész, ügyvezető
MUNKATÁRSAK
ERDÉLYI ANETT
okleveles építész
ZELENKA ZOLTÁN ISTVÁN
építészmérnök
TAKÁCS EDIT
okleveles építészmérnök
MAKAJI MÁTÉ
építészmérnök gyakornok
KORÁBBI MUNKATÁRSAK
Babicz Kristóf
építész
Bátori Róbert
építész
Csíky Árpád Zoltán
építész
Csiszár Melinda
építész
Hegedűs Dávid
építész
Hess Nóra
építész
Iván Eszter
építész
Kerekes Gyula
építész
Koródi Zoltán
építész
Krammer Alíz
építész
Lami Anna
építész
Molnár Richárd
építész
Reményi Katalin
építész
Sándor Bálint
építész
Szabó Sándor
építész
Szekeres Attila
építész
Morvay Márton
építész
Szilágyi Balázs
építész
Vajda Júlia
építész
Vikár Zoltán
építész
Zachar Szilvia
építész
Júnó Attila
építész
TÁRSTERVEZŐK
Csontos Györgyi DLA
építész
Eleőd Ákos
építész
Dékány Tibor
építész
Nemesánszky Ildikó
építész, településtervező
Ottlik György
belsőépítész
Szabó Henrietta
építész, akadálymentesítési tervező
Mantuano Tamás
statikus
Szabó Zoltán
statikus
Hortobágyi Zsolt
statikus
Manninger Marcell
statikus
Kauderer Péter
épületgépész
Fejes Tamás
épületgépész
Hingyi Sándor
földmérő
Szalóky László
épületgépész
Gali Csaba
villamosmérnök
Bartos Ferenc
villamosmérnök
Tan Attila
akusztikai szaktervező
Andaházi László
tájépítész
Pach Dániel
közlekedési mérnök
Kiss Balázs Péter
környezetvédelem
Hegedűs Péter
földmérő, geodéta
Dobai Tibor
földmérő, geodéta
Móczár Balázs
talajmechanikus
Turóczi Gábor
talajmechanikus
Lipowsky Rudolf
talajmechanikus
Szabó Miklósné
faanyagvédelmi szakértő
Adorján Anna
tájépítész
Golenár Ágnes
faanyagvédelmi szakértő
dr. Tóth Elek
igazságügyi szakértő
dr. Kézdi Miklós
építésügyi szakértő
Gombik Károlyné
tűzvédelmi szakértő
dr. Gombik Károly
tűzvédelmi szakértő
Szaladják László
tűzvédelmi szakértő
Bartók Péter
műszaki ellenőr